Publikációk
Megjelenések
Ismertető leírás
Dinamikusabb MSZP-kongresszust láthattunk az eddigiekhez képest - mondta a Népszavának Böcskei Balázs. Az IDEA Intézet politikai elemzője szerint az ellenzéknek erőt kell mutatnia, hogy elfeledtesse a választókkal a rosszabb közvélemény-kutatási adatokat is. Böcskei hozzátette: a jobb dinamika ellenére a kongresszuson elhangzott beszédek sem tartalmilag, sem előadásmódjukban nem hoztak újat. A szakértő szerint így csak arra fogunk emlékezni, hogy felállt az MSZP-Párbeszéd-lista. - Ismertségét, politikai előéletét tekintve meglepetés Bősz Anett szerepeltetése a listán, úgy is mondhatnánk, felesleges - kommentálta a Fodor Gábor helyett beugró liberális politikus helyezését Böcskei. A politikai elemző a szocialista politikusok pozíciójáról azt mondta: látszik, hogy az MSZP-n belüli erőcsoportok közötti kompromisszumpolitika eredménye. Böcskei Balázs úgy vélte, a Párbeszéd jobban járt, mint ahogy előzetesen várható volt. Karácsony Gergely után a legelőkelőbb helyen Tordai Bence, a párt szóvivője kapott lehetőséget. - Nem látunk bele a Párbeszéd logikájába, viszont sajátos, hogy nem a jelenlegi elnökségi tagjaik közül választottak - mondta a szakértő.