Hírek-Aktuális
Stabil az ellenzéki egyesített lista előnye – 2021. február

Az IDEA Intézet 2021. február 22. és február 25. között készített közvélemény-kutatása során immár megszokott módon, különálló kérdéssel vizsgálta az ellenzéki pártok közös listájának és a Fidesz–KDNP listájának támogatottságát. A mérés szerint a hat ellenzéki párt egyesített listája 3 százalékponttal több szavazatot kapna, mint a kormánypártoké. 2021 februárjában a kormánypárt 36, az ellenzék pedig 39 százalékot kapna.

Az egyes ellenzéki pártok egymás közötti belső erőviszonyai csak enyhén módosultak. Úgy tűnik, hogy a Jobbik erősödése a tavaly évközepi mélypont óta tartósnak mutatkozik.

Kormánypártok és az ellenzéki pártok közös listájának támogatottsága

2021. február második felében az IDEA Intézet mérése szerint a hat együttműködő ellenzéki párt (DK+Momentum+Jobbik+MSZP+LMP+P) közös listája 3 százalékponttal vezet a Fidesz–KDNP listájával szemben. Míg az előzőre 39, az utóbbira a teljes népesség 36 százaléka szavazna. Az ellenzéki lista vonatkozásában nem történt elmozdulás, a kormánypártok listájának támogatottsága azonban két százalékponttal növekedett.

A kérdezettek 18 százaléka nem tud, vagy nem akar választani a listák között. Az ellenzéken és a kormányon kívüli kisebb pártok támogatottsága 2–3 százalék, ami külön-külön messze nem eredményez parlamenti mandátumot, azonban értékes szavazatokat vehet el a két egymással versengő politikai tömbtől.

A biztos szavazó pártot választók körében a Fidesz–KDNP és az ellenzéki pártok közös listája között szintén 3 százalékpont a különbség (45 vs 48%) oly módon, hogy az előző hónaphoz képest mindkét lista támogatottsága 1−1 százalékponttal növekedett. Ebben a szűk választói rétegben a parlamenten kívüli kisebb pártok együttesen 7 százalékot szereznének úgy, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Mi Hazánk Mozgalom is 3−3 százalékos támogatottsággal rendelkezik.

 

Pártok támogatottsága

Ha az egyes pártok támogatottságát külön-külön vizsgáljuk, kitűnik, hogy a Fidesz–KDNP 31 százalékon áll, ami immár negyedéve változatlan támogatást jelent. A 31 százalékos választottság egyébként azt jelenti, hogy a kormánypártok vs ellenzéki pártok listáját mérő kérdés során a kormánypárt 5 százalékponttal, tehát statisztikailag szignifikáns módon tudja növelni támogatottságát. A biztos szavazó pártot választók körében a kormánypárt támogatottsága 44 százalék, ami 1 százalékponttal alacsonyabb, mint egy hónappal korábban volt. Az IDEA Intézet 2019. január óta tartó folyamatos közlései során ez a Fidesznek mért legalacsonyabb támogatottság.

 

Az ellenzéki pártok közül a Demokratikus Koalíció áll az élen 12 százalékkal, a biztos szavazó pártot választók 17 százaléka választaná. A második helyen immár két hónapja a Jobbik tartózkodik (8%), amelyik januárban előzte meg a Momentum Mozgalmat (7%). A hónap újdonsága, hogy a biztos szavazó pártot választóknál is bekövetkezett a két párt közötti helycsere. A Jobbik 11, a Momentum pedig 10 százalékon áll ebben a szűk választói szegmensben.

A teljes népességet tekintve az MSZP önállóan indulva kicsúszna a parlamentből (4%), míg a biztos szavazó pártot választók körében továbbra is 6 százalékos támogatottsággal rendelkezik. A parlamenti pártok közül a teljes, választókorú népességen belül az LMP és a Párbeszéd is 2–2 százalékot kapna, a biztos szavazó pártot választók körében viszont a Párbeszéd elérte a 3 százalékos támogatottságot.

Az ellenzéki pártok mechanikusan egyesített össztámogatottsága 35 százalék. Ez azt jelenti, hogy a közös lista állítása önmagában 4 százalékponttal tudja növelni az ellenzéki pártok külön-külön mért választottságát. A közös listaállítás tehát az ellenzéknek továbbra is „megéri”, javítja a győzelmi esélyeket.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Mi Hazánk Mozgalom 2−2 százalék pontot kapna egy most vasárnap esedékes parlamenti választáson a teljes választókorú népesség csoportját vizsgálva.

Az ismeretlen preferenciájúak (nem tudja melyik pártra szavazzon, nem mondja meg, hogy melyik pártra szavaz, illetve semmiképp sem menne el) aránya 2 százalékponttal, 27-ről 29 százalékra növekedett 2021 január és február viszonylatában.

 

Módszertan

Az IDEA Intézet a kutatás adatait 2021. február 22–február 25. között vette fel közösségi média alapú kérdőív segítségével. A vizsgálat végeredménye reprezentatív az ország felnőtt népességére nem, életkor és településtípus tekintetében. A 2000 fős minta hibahatára az alapmegoszlások esetében legfeljebb ±2,2 százalékpont.

A feltett pontos kérdés: „Melyik párt, pártszövetség listájára szavazna egy most vasárnap tartandó országgyűlési választás alkalmával?

  • Fidesz–KDNP közös listájára,
  • az ellenzéki pártok közös listájára

(DK+Momentum+Jobbik+MSZP+LMP+P),

  • a Magyar Kétfarkú Kutya Párt listájára,
  • A Mi Hazánk Mozgalom listájára,
  • egyéb párt listájára,
  • (Ebben a pillanatban ezt nem tudom megmondani, van véleményem, de azt nem kívánom megosztani, egyikre sem, semmiképp sem mennék el.)